Kerstin Gier: Zafírkék

Tartalom:

„Friss szerelmesként a múltba utazni – ez talán nem a legjobb ötlet. A tizenhat éves újdonsült időutazó, Gwendolyn legalábbis így gondolja. Neki és Gideonnak ugyanis épp elég a gondjuk anélkül is. Például meg kell menteniük a világot. Vagy meg kell tanulniuk menüettet táncolni. (Egyik sem igazán egyszerű!) Amikor ráadásul Gideon nagyon titokzatosan kezd viselkedni, Gwendolyn számára világossá válik, hogy mihamarabb át kell vennie az irányítást a saját hormonjai felett. Különben semmi nem lesz az időtlen szerelemből!
Romantikus, humoros, példátlan – Gideon és Gwen kalandjaival Kerstin Gier mindenkor elvarázsolja közönségét.”

Véleményem (Spoiler):

Az első kötet kiolvasása után azonnal a második kötetért kellett, hogy nyúljak. Kíváncsi voltam, mi fog történni a csók után. Talán tisztázzák a kapcsolatukat? Vagy, esetleg szerelmet vallanak egymásnak? Hát, nem.
 Egy csúnya vízköpő démon (aki hazáig követi Gwent) megszakítja a csókot. A vissza úton Gwen és Gideon szinte úgy viselkednek mintha semmi nem történt volna. Ez szomorúan érintett. Valami nagyobbra vártam. Valami jobbra. De visszatérve azt taglalják a páholy tagjai mi csúszhatott félre az előző utazáson (mert a két kis időutazót csapdába csalták a konográf elrablói). És persze senkinek nem tűnik fel, hogy mindjárt mindketten éhen halnak.
 Megismerkedhetünk Gróf Rákoczi egyik nagyon nagyon távoli rokonával, Mr. Marleyval. Ez az ember nekem nem igazán volt szimpatikus. Bár kicsit szerencsétlennek tartottam, esetlennek, de én Őt gyanúsítottam a leginkább. Gwendolynt még aznap vissza küldik még egyszer a  múltba, egy nyugodt pincébe. Ahol a nagyapjával találkozik (aki a jelenben meghalt)  és innentől együtt próbálják megoldani a problémákat, úgy, hogy Gwen amikor tudja meglátogatja (a múltban). Kicsit bele lehetett zavarodni az idősíkokba.
 Hazatérvén egy újabb problémával nézett szemben szegény lány. Mert kiderült az utált Charlotte fog segíteni a soirée készülni. És ott van Charlotte volt tanára aki úgy vettem észre, senkit nem akar elfogadni az első tanítványán kívül. Ezáltal zsigerből utálja szegény Gwennyt. Majd nem sokkal később, egy újabb tökéletes pincés jelenetnek lehetünk szemtanúi, aminek főszereplői Gideon, Gwendolyn és egy zöld kanapé. Itt történik meg a második csók. Ezen a ponton akartam tovább és tovább olvasni, hogy minden ilyen nagyon jó maradjon. A romantikának az vetett véget, hogy visszautaztak a jelenbe.
 Furcsa véletlen folytán a lány találkozik Gideon öccsével Raphaellel. Aki kiköpött bátyja. Érdekesnek találtam, hogy ebben a részben nem kap annyi szerepet Leslie, csak a végén. É nagyon szurkoltam, hogy Raphaell és Leslie összejöjjenek. Két olyan ember akit nagyon megkedveltem, és egy robbanó párost alkottak volna. De Leslie lepattintotta.
Elérkezett a várva, várt soirée. Csak egy bökkenő volt. Az ártalmatlan puncs, nem is volt ártatlan. Ugyanis alkohol volt az italban. Nagyon vicces volt a részeg Gwendolyn. Még a gróffal is összehaverkodott. Nagyon jót mulattam azon, hogy Gwen felment a színpadra énekelni. Egy musicalt. Ami még nem is létezett. A kicsi rendezvény szerintem egész jól sikerült, szórakoztatónak találtam, és ötletesnek. Nem minden nap rúghat be az ember a múltban. Visszautazva megint egy kis romantika lesz, amikor Gideon támogatja szegény lányt.
Nagyon sajnáltam Gwennyt mert szinte biztos vagyok benne, hogy nekem nem ment volna az ami neki. Tanulni és egyben idő utazni is. Nagyon erős és kitartó lánynak gondolom.
Másnap a múltban Gideon szerelmet vall végre a lánynak, a gróf felé igyekezvén. Miután a fiú elmegy (nem lehet ott Saint German gróf és Gwendolyn beszélgetésén) tele beszéli a lány fejét minden badarsággal. Ami nem is akkora badarság. Ez a pont volt az, amikor a szívem több milliárd darabokra tört és hangosan ordítottam föl. Mivel kiderült Gideon csak megjátszotta magát. De én hittem benne, hogy csak az elején játszotta meg magát, és már teljes szívvel szereti Gwent. De ez ebben a részben nem derül ki.

A vízköpődémon.

A szívszorító részből egy kis kóstoló:

-          Nem! Most beszéljük meg! – a gombóc felrobbanta a torkomban, és folyni kezdtek a könnyeim – Elég ha igent, vagy nemet mondasz! Eltervelted az egészet?

-          Gideon megdörzsölte a homlokát – Gwen…

-          Igen, vagy nem? – zokogtam

-          Igen. – felelte Gideon. – De kérlek ne sírj!

UI.: A Rubinvörösről készült kritikámat itt olvashatjátok.
Megrendelni meg itt.

~Lizi

Becca Fitzpatrick:

 Crescendo

Könyvajánló:

„Nora tudhatta volna, hogy az élete messze nem tökéletes. Bár a barátja, Folt egyben a szó szoros értelmében vett őrangyala is (aki a rangja ellenére minden, csak nem angyali), a dolgai mégsem állnak jól. Először is ott a nyári iskola, és mint egy rémálomban, régi ellensége, Marcie Millar lesz a laborpartnere. Aztán meg Folt is mintha minden ok nélkül egyre távolabb kerülne tőle. Mindennek a tetejébe Norát lidércálmaiban és különös látomásaiban újra és újra kísérti apja meggyilkolása.

Ahogy Nora elveti józan esze tanácsait, és egyre mélyebbre ás apja halálának rejtélyében, felmerül benne a kérdés, hogy Nephil vérvonalának is köze van-e a dologhoz – azonban ez csak még sötétebb árnyékot vet a kapcsolatára (vagy inkább annak hiányára) Folttal. Vajon Folt többet tud, mint amit elárul? Miért tűnik mindig úgy, hogy meg szeretné akadályozni Norát a válaszok kiderítésében? És ha Folt valóban az őrangyala, miért van Nora élete mindig veszélyben?”

Véleményem:

Az elején minden szép és jó, de egy szemvillanás sem telik bele, hogy minden 180° - os fordulatot vegyen.

A neten sok helyen negatív visszajelzéseket láttam, viszont úgy érzem, hogy mindez csak azért van, mert a könyv nagyobb részében nem éppen Nora és Folt kapcsolatát fényezi az írónő (kivétel: az első fejezet). Közöttük leginkább a bizalom a legmeghatározóbb pont amin áll vagy bukik a kapcsolatuk. Ha nincs bizalom, akkor nem is beszélhetünk kapcsolatról.(de azt hiszem, ezt hanyagolhatom, mert ez az egész átmehet kapcsolat terápiába is akár).

„- Te is annyira… elkötelezett vagy a kapcsolatunkat illetően, mint én? – Nem tudtam nem kérdezni azután, hogy tegnap este óta úgy tűnt minden összeomlik körülöttem. Rájöttem, hogy fogalmam sincs, mit érez irántam Folt. Korábban úgy gondoltam, mindent jelentek a számára, de mi van ha ezt csak én képzeltem így? Mi van, ha durván túlbecsültem az érzelmeit?

Álltam a pillantását. Most nem fog olyan egyszerűen szabadulni, pláne nem magyarázat nélkül. Nem lesz még egy szökés.

- Szeretsz engem?”

Hát igen. Ez a könyv azon része volt amikor ököllel vertem volna foltosra Folt arcát… De sebaj! Volt több rész is amikor talán nem elégedtem volna meg csak ennyivel...

A Cresendo igazán nagy ínyencség a kezemben ami mindig meglepetéseket hozott (tisztára mint mikor karácsonykor bontogattam az ajándékot!). Bár igaz hogy néha már komolyan sajnáltam Norát amiatt, mert az egész világa széthullóban volt, és nem volt senki sem mellette, hogy megmondja, mi tévő legyen ezekben a nehéz pillanatokban. Én a helyében már kész idegroncs lettem volna és széttéptem volna a hajamat , a sok megpróbáltatáskor. Ez is mutatja, hogy ez a lány igazán erős és stabil személyiség. Vee mellett ő a második kedvencem, a karakterek között.

Vee azért tűnt szimpatikusnak, mert ő az az igazi barát aki mindig ott van, de azért mégsem száll el a világ végére csak azért hogy a kedvére tegyen a barátnőjének. Viszont nagyon sokszor segíti Norát a nehéz pillanatokban. Viszont azért mégis nehéz úgy segíteni valamin, amin azt sem tudjuk, hogy egyáltalán létezik. A könyv végére szurkoltam a Delphice-ben történt akciók során, hogy végre beavathatják őt, de csalódnom kellett. Ennek ellenére még reménykedem, hogy ebben a sorozatban végre beavatják Veet a világ történéseibe.

Az igaz, hogy egy külön izgalmat, csavart jelent az hogy Folt (akitől azt várnánk hogy minden fejezetben benne legyen) annyira nem szerepel sokszor az elejét kivéve. De azért én bántam mert ő volt a kedvencem akit mindig várok hogy ő legyen az akit Nora lát hátulról. (Viszont természetesen ritka alkalmakkor olvasom Folt nevét).

Az a rész amit egész végig várhatunk a könyv olvasása során, az a vége. Félreértés elkerülése végett megmondom, hogy én nem úgy értem ezt, hogy annyira rossz, hanem a végére lesz majdnem teljesen kerek. Bár az utolsó oldal… Nah azon egyszerre értetlenkedtem, felhúztam magam, nevettem és még egyszer értetlenkedtem. Tátott szájjal néztem szemtől szembe a könyvvel és gondolatátvitellel próbáltam hozzászólni: „-Most akkor mivan?!”

Miután végeztem már viszketett a tenyerem a következő kötet után.

Én erre a könyvre 10/9 csillagot címkézek. Nem lehet letenni ,élménnyel és titkokkal dúsított történet!

Ha meginspiráltalak egy könyv vevésre, akkor megrendelheted itt!!!

U.i.: Az adta a könyv különleges hangulatát, hogy én magam nem tudtam, hogy akkor most pontosan kiben kéne bízni. Lehet-e bízni Foltban és hinni az ő különleges kapcsolatában? Az egész sztori, annak ellenére, hogy fantasy, még én is bele tudtam képzelni magamat! A kedvenceim közé sorolom...

~Lola

On Sai:

Apa, randizhatok egy lovaggal?

Tartalom:

„Mia Anne tizenhat éves, és nem túl lelkesen Pestre költözik apja munkája miatt.
Egyik éjjel azonban különös fantasy világgal álmodik, ahol ő egy mágus, és onnan kezdve álmában egy helyes, pimasz lovagot bosszant.
Bele lehet zúgni valaki állába?
Kósza csavargó kölyökből lett lovag, semmi kedve egy lányba beleszeretni, és feladni a nehezen kiküzdött életét. Ám nyugtalanítja a szemtelen varázslólány, túl sokszor kalandoznak felé a gondolatai.
Legszívesebben sose látná őt viszont, de a lány hatalmas veszélyben van,
két világ akarja holtan látni.
Mitől férfi a férfi, és lovag a lovag?
Amon, az apa, világhírű agykutató zseni, ám nincsenek érzelmei, és a gyereknevelést is könyvekből oldja meg. Budapestre rendelik, Közép-Európa legnagyobb titkos laborjába, a négyes metró alá, ahol a katonaság kétségbeesetten próbálja megakadályozni a két világ között lévő mágikus Fal átszakítását.
De ki lehet az ellenség? Mi erősebb, a mágia vagy a tudomány?”

Véleményem:

Ez a könyv engem teljesen elvarázsolt. Nagyon ötletes, és jó felépítésű a story. Kicsit furcsa volt, hogy külső szemlélőként van megírva, de így is nagyon tetszett.
 Egy 16 éves lányról szól aki álmában egy másik világban jár. Egy olyan világban ahol nem a technikában hisznek hanem a mágiában. Mágusok és lovagok élnek benne.
Nagyon meglepődtem az apa viselkedésén a történetben. Már arra kezdtem gyanakodni, hogy egy robot. Semmilyen érzést nem érzett. És valószínűleg Ő az egyetlen apa, aki önként feláldozta volna a gyerekét tudományos célokra. De persze a végén rájött, hogy szereti a lányát, de még az után is olyan merev maradt. Mit is mondjak, Ő egy nem mindennapi szereplő.
Mia Anne sokáig azt hitte, hogy tényleg csak álmodik, de aztán kiderült, hogy egy igazi mágikus helyen jár ahol Ő maga egy varázsló, és egy lovagot bosszant mindig. Nagyon viccesnek találtam, hogy a lovag zavarba tud jönni annyitól, hogy a lány bokáját meglátja.
Mivel az egyik helyszín a Mondocon ezért sok animés, és más könyvbéli utalások vannak benne.

„A falakat anime képek borították, ott volt a Death Note-ból L, a Full Metal Alchemist szereplői, de számítógépes játékok híres alakjai is feltűntek az Assisins Creedből több poszter is szerepelt.”

A bonyodalom a regényben az volt, hogy egy új Isten meg akarta hódítani a világot. Ez egy nagyon eredeti ötlet. Az Isten beolvad   a kutató csoportba onnan irányítva mindenkit. De a fiatal lány magával hozz két mágust és három lovagot. És a technikával és a mágiával együtt átverik az Istent, egy olyan megoldással ami nekem nem jutott volna az eszembe.
Az egyik kedvenc szereplőm a Kósza lovag lova Bó. Szerintem az egyik nagyon vicces pimasz szereplő aki szinte úgy viselkedik mint egy ember.
És persze van benne egy szerelmi szál is, Mia Anne és Kósza között. Ami igazából tiltott lenne, de nagy nehezen megoldják. A vége nekem talán túlságosan is hirtelen. A mágusok és a lovagok nem tudnak vissza menni saját földjükre, ezáltal próbálnak beilleszkedni. A lány a Lovagja csókjával meggyógyul. Nekem nagyon tetszett a könyv és nagyon örülök, hogy Magyarországon játszódik. A könyv olvasása közben arra gondoltam, milyen jó lenne még több On Sai regészt elolvasni.
 

Zárás képpen Kósza szemszögéből egy kis részlet:

„Kósza puha ajkak érintésére ébredt. Nem mert moccanni. Tudta, ki hajol rá, orrában megült a lány finom illata, és felismerte volna ezer közül is azt a kis kezet, ami az arcát tartotta. ha ez a halál, hát a legcsodálatosabb halálnem ami létezik”

Ezt a könyvet 10/8,5 re értékelem mert nekem kicsit túl sok tudományos rész volt benne." 

U.i.: Sokkal valóságosabbá tették a könyvet az animék vagy a videójátékok megjelenítése. Következő könyv kritikám a Zafírkék lesz.
~Lizi

Megrendelhető: itt a könyvmolykepzo.hu-n.

Colleen Hoover:

Hopeless

Könyvajánló:

A koránt sem szent Sky végzős középiskolásként találkozik Dean Holderrel – egy sráccal, aki nagy nőcsábász hírében áll. A fiú már a legelső találkozás alkalmával rabul ejti a szívét, ugyanakkor félelmet is kelt benne. A múltjára emlékezteti Sky-t, aki hosszú időn át próbálta eltemetni magában a történteket. Eldönti, hogy távol tartja magát a fiútól, de annak kitartása és ellenállhatatlan mosolya hamar semmivé foszlatja az elhatározását. Dean azonban maga is nyomasztó emlékeket őrizget. Amikor ezekről tudomást szerez, az visszavonhatatlanul megváltoztatja Sky-t, talán örökre szétrombolva lelkében a bizalom érzését.

A múlt mindkettőjükön mély sebeket ejtett, melyek csak akkor gyógyulhatnak be, ha bátran szembe tudnak nézni a történtekkel. Az őszinteség az egyetlen út, hogy végre szabadon, korlátok nélkül éljenek és szeressenek. A Reménytelen egy olyan regény, amitől eláll a lélegzeted. Elvarázsol, magával ragad, transzba ejt. Készülj fel, hogy újra átéld az első szerelmet…

Véleményem:

A történetben Sky teljesen el van barikádolva a külvilágtól. Nincs se TV, se számítógép se telefon (elméletileg), viszont szerencsére ott van neki egy legjobb barát aki mellette állhat (és elengedhetetlen, egy lány számára). Viszont Six mint "legjobb barátnő" címen futó szomszéd elutazik az utolsó félévében külföldre, nem lehet Sky mellett aki az utolsó évét az az eddigi magántanulást félretéve, a suliban akarja befejezni. Persze ez azért akkora nagy gondot nem jelent Sky számára mint hittem mert teljesen jól elboldogul a cetlikkel a szekrényén és a pénzzel amit adtak neki. Talán még egy kicsit élvezi is.

Az ő személyisége a könyv elején olyan erős mint egy kőszikla. Viszont a végén már inkább hasonlít egy homokdombra. Szétromboltál összeroppantották és szétmorzsolták addig míg nem hasonlított egy porhalomra. Szegény lánynak nem elég az, hogy úgy érzi, érzelmileg kihasználják, de még a multjából is előkerül pár dolog amit nagyon nem kellett volna, hogy megtudjon.

A könyvben Colleen egyszer sem írta le azt a szót ami történt vele de már az első alkalomkor tudtam, amikor megemlítette a kicsi Sky, hogy kitől fél olyan nagyon. Hogy miért nem akarja, hogy kinyíljon az ajtó.

"- Izzadok a vastag paplan miatt, de nem akarok kibújni alóla. Tudom, hogy ha kinyílik az ajtó nem nyújt biztonságot. De most még igen. Fogom, és óvatosan felemelem a szélét, hogy kilessek alóla - olyan észrevétlenül amennyire csak tudom. A kilincsre nézek, mint minden éjjel. Ne mozdulj meg! Ne mozdulj meg! Ne mozdulj meg! Kérlek szépen, ne... -"

Ez is azon könyvek közé tartozik amiknek a széle felvan pöndörödve és halvány levegőréteg van a lapok között, mert már legalább 20- szor át- átolvastam néhány részt amik a kedvenceim. Hihetetlen a cselekmények óriási egybefüggő lánca ami még először össze van gabajodva. Colleen-nak olyan érzéke van a szavak megformálásához és azok mondattá alakításához, hogy már könnyeket tud csalni a szemünkben. Csodálatos könyv ami az erős szerelemről de legfőbbképpen az összetartozásról szól.

A történet megfogalmazása tiszta, színes, de nem elkapkodott. És igaz, hogy az elején nem igazán értettem a dölt betűs részek kapcsolatát a jelnben történtekhez, de ez idővel kiderül.

Azért nem csak szívbemarkoló jelenetek vannak, hanem van közöttük sok humoros is amiket olvashatunk ahogy éppen Holder és Sky húzzák egymás agyát. Van egy pár kedvenc szivatásom is azért...

"- Helyes - hátrál egy csöppet, - Mert amúgy nem is horkolsz. Sőt, imádnivalóan aranyos vagy, amikor alszol.

Nem kellene ilyeneket mondania. Főleg nem akkor amikor fölém hajol. Behajlítja a könyökét, hogy még közelebb hajoljon hozzám. Kis híján a fülemhez érinti a száját és belesuttog.

- Sky... - búgja érzékien - szükségem van rád... Hogy megmozdulj. Különben nem tudom kinyitni a hűtőajtót."

Hozzáfűzés:

Egy valami nem tetszik... (és itt más könyvekre is mondom amiknél jobban megjelenik) a főhősnőknek a tökéletes pasija/férje teljes kifestése és mázolása. De mivel tudom, hogy amúgyis az olvasók majdnem 90%-a a tökéletes pasit várja el, ezért általában meg is kapják (tisztelet persze a kivételnek). És így mondhatják azt, hogy nagyon sablonos az hogy a pasi hibátlan külsővel és egyéb tulajdonsággal rendelkezik, de ha úgyis ezt szeretnék akkor meg miért kérnek egyebet?

A könyv nagyon sok embernél nem csak szórakoztatást ad, hanem egy külön pihenőhelyet. Egy másik világot ahol megnyugodhatunk hogy vannak ott is gondok, de igaz ami igaz azok úgyis megfognak oldódni, ezért sem őrlődünk rajta olyan nagyon. Ezért is kell nekünk olyan hely ahol minden tökéletes. Nem is várhatjuk el minden könyvnél, hogy olyan legyen a story amijet mi éppen akkor akarunk. Csak hagyjuk, hadd szívjon magába a könyv és legyek én is az aki minden problémát kisimít pár száz oldalon keresztül. Hogy ne legyen, egy üres lap se, mint az életünkben.

Losing Hope

Apró kritika:

Hamár férfi ideálokról van szó...

Dean Holder azaz áldott jó lélek akiről az elején még azthiszem, hogy az életében nem voltak tisztességes cselekedetei, kiderül a könyv felében ( és persze még a második kötetben a Losing Hope-ban), hogy mennyire imádni való. A második könyvnél ahol Dean nézetéből írja le a helyzetet a legelejétől a legvégéig ( kicsit azért tovább, hogy azér tmégis kerek legyen a történet).

Tetszettek benne az érzelmi hullámok amiket ő alakított a kapcsolatukba. Olyan volt mint egy hisztis kisgyermek (kívülről). De mikor megtudtam, hogy igazából mik történtek azokban a napokban amikor kicsit fasírtban voltak, azt hittem hogy csak rosszul olvasok. A Losing Hope-ban sokkal jobban megismertem Deant mint ahogy az elsőben tettem. Ő az akit minden lány elfogadna ha tálcán kínálnák, és nem csak azért mert a kinézete nem rossz, hanem a tettei mögött rejtőző szándékok, és az érzelmek amiket olyan szenvedéllyel tud táplálni... csodálatra méltó.
A Losing Hope-nak is megadnám azért a 10/9 csillagot, de azért a legjobb nekem mégis az első volt ezért a Hopeless 10/9,5 csillagot kap!!

Megrendelhető (márpedig kötelező, hogy a könyveid közé tudd sorolni): itt és itt!

U.i.: Most a Cinderellát kaptam meg a 2,5 -ös részét, de arról majd csak külön írok. Addig is ezt a két könyvet teljes mellbedobással tudom ajánlani! Letehetetlen!

~Lola